Kedves Látogató
Elsőként szeretném megköszönni, hogy itt vagy és böngészed az oldalt. Dióhéjban leírom, hogy is jutottam el idáig, hogy BABAFÉSZKEKET varrok.
Oltai Meli vagyok és el kell mondjam a varrás az életem szerves része. Úgy nőttem fel, hogy a nagymamám és az anyukám folyamatosan varrtak, Nagyi egyébként varrónő volt egy neves ruhaszalonban, amikor még dolgozott. Én ekkor még nem ismertem Őt, de a varrás szeretete és az iránta való érdeklődés szerintem onnan jött. Anyukámról azt hiszem, elég sok mindent elmond, hogy nászajándéknak Ő egy saját varrógépet szeretett volna, amivel később az én és a saját ruhatárát is folyamatosan frissítette.
Szóval egész pöttöm koromtól varrógép, tűk, cérnák, gombok és mindenféle anyagok vettek körül. De sajnos akkor még nem volt annyi eszem, hogy a trükköket eltanuljam, ezért csak úgy rám ragadtak dolgok. Természetesen kézzel én is varrtam a babáknak ruhát, de ugyanúgy horgoltam is és hímeztem, szóval mindenféle kézzel készíthető dolgot kipróbáltam.
Telt múlt az idő és eljött a pillanat, hogy Nagyi varrógépe hozzám került. Sokat küzdöttünk egymással, mivel nem nagyon tudtam semmit, csak amit ellestem, de elkezdtem varrni és azt kell mondjam IMÁDOM! 2006-ban megvarrtam az első gyerkőctakarót, ami egy sok négyzetből álló pihepuhaságnak bizonyult és nagyon imádta a kisgazdája. Aztán elkezdtem formapárnákat varrni, kacsa, malac, mindenféle állat, traktoros, hőlégballonos, mind ugyanabból a puha, gyerkőcöknek, babáknak való anyagból készült. Megszületett a MeliMűvek.
Elérkezett közben 2017, ekkor már egy új varrógépet is birtokoltam! Közeli barátoknak úton volt a baba, törtem a fejem, mit lehetne nekik alkotni és szembe találkoztam, egy akkoriban még nem igazán ismert dologgal, amit nagyon hasznosnak gondoltam, ez pedig a BABAFÉSZEK! És megszületett az első babafészek, amit varrtam, aztán kitettem a facebookra, mert annyira odavoltam érte, főleg mikor már a kisember is elfoglalta benne a helyét. És jöttek az ismerősök, hogy ők is szeretnének ilyet, meg milyen mintákból lehet választani, aztán kértek hozzá takarót, párnákat, mindenféle babaágyba való rácsvédőt…szóval itt tartunk most.
Nálam az elsődleges és legfontosabb, hogy minden szívvel, lélekkel, kézzel és persze varrógéppel készül, ahogy azt a MeliMűvek logóból is jól láthatjátok!
A termékek bababarát anyagokból készülnek, melyeket mosok és vasalok is varrás előtt, antiallergén töltetet kapnak és mindent tudtok mosógépben is mosni, mert így praktikus és én így vagyok igazán nyugodt, hogy amit kiadok a kezemből, az olyan minőség legyen, amit én is elvárnék. Hisz mégiscsak a legnagyobb kincseitek cseperednek a rendelt termékek között.